Felújították a szociális szolgáltatóközpontot Nyírgyulajon
Megújult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírgyulaj
szociális szolgáltatóközpontjának épülete, a több mint
71 millió forint értékű beruházást az Emberi
Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős
államtitkára adta át kedden.
Az ünnepségen Fülöp Attila közölte: a szociális szféra
intézményeiben az alapszolgáltatási, ellátási és
támogatási feladat mellett fontos a közösséghez
kötődés és bizalom kialakítása, mert anélkül a szociális
munka önmagában semmit nem ér.
A nyírgyulaji központnak a közösségi kapcsolatok,
illetve a bizalom erősödését kell szolgálnia, ez egyben
a szociális és gyermekvédelmi terület legfontosabb
hivatása és küldetése is - fogalmazott Fülöp Attila.
A szociális alapszolgáltatás célja, hogy a rászorulókat és segítséget igénylőket ne emeljék ki
családjukból, hanem külső segítséggel, helyben tudjanak számukra boldogulást nyújtani. A kormány
álláspontja továbbra is az, hogy a szociális és gyerekvédelmi kérdések megoldásába be kell vonni a
közösségi kötődések kialakítására képes helyi önkormányzatokat, egyházakat és civil szervezeteket -
mondta.
Az államtitkár szerint az államnak ebben a kérdésben a törvényi garanciák megadásában, a
jogszabályalkotásban, illetve a finanszírozás biztosításában van feladata.
A már elfogadott 2021-es költségvetésben minden szociális és gyermekvédelmi feladatnak magasabb
lesz a normatív támogatása, mint 2020-ban - hangsúlyozta Fülöp Attila.
Megjegyezte, a nyírbátori választókerületben mintegy 400 millió forint értékben hat szociális intézmény
újul meg a közeljövőben.
Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy a térségben
három nagy szociális szolgáltatásfejlesztési pályázat valósult meg, vagy van folyamatban, ezek
beruházási értéke egyenként meghaladja az 500 millió forintot.
A Nyírbátorban elindított Gyerekesély program szintén félmilliárd forintos keretösszegből gazdálkodhat,
így összesen kétmilliárd forint értékű fejlesztéssel gazdagodott a szociális szféra a térségben - tette
hozzá.
Becsei György, a kétezer lelkes Nyírgyulaj független polgármestere a beruházást ismertetve elmondta,
az 1960-as években épült ingatlant sokáig körzeti orvosi rendelőként használták, majd az egészségház
2010-es átköltözésével az épület kihasználatlanul állt.
Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program kiírásán elnyert 71 millió forintból
modernizálta és berendezte az épületet, valamint rendezte a környezetét. Az oda költöztetett
szolgáltatóközpont dolgozói 50 idős ember számára biztosítják a napi étkezést, 35-nek pedig a házi
segítségnyújtást.
(MTI)